Kiderült, hogy hazudósak vagyunk, vagy nem szeretünk unatkozni.

A szokásos marokkói reggeli után kocsiba ültünk és elindultunk észak felé az Óceán parton. A térképről kifigyeltünk egy úgy nevezett off road látvány utat. Agadirtól néhány km-re északon letértünk a főútról és kelet felé befordultunk a hegyek felé. Az út, egy sávon, a megszokott keskeny aszfalttal kezdődött. A hegyi szerpentinen nagyon lassan, bámészkodva haladtunk Isk felé, és ismételten hihetetlenül szép természeti csodák (a Hegyek) tárultak elénk. A parttól egyre távolabb kerülve az időjárás is egyre kedvezőbb lett, 38-40 fokos száraz meleg. Agadirban nincs meleg 28-30 fok, de nagyon párás, mi rosszul tűrjük. Isk-ben megálltunk, a szokásos narancs juicera és menta teára. Nem sokkal a pihenőt megelőzően egy igazi köves út előtt a választás ismét rajtam múlt, mint sofőrön, de én az aszfaltot választottam, Igmir emléke még nem múlt el. Induláskor Apa átvette a vezetést és úgy hittük ezen az úton visszatérünk Agadirba. Nem így történt. Egyszer csak az út egy pici hegyi faluban megszűnt, tanakodtunk a visszaforduláson. De ugye, ugyanazon az úton menni még egyszer megalázó, vállalva a veszélyt tovább mentünk. Ismét jó döntés volt, Apának köszönhetően. Egy éppen épülés alatt álló széles, de jó minőségű földúton folytattuk utunkat a térkép szerint egy vízeséshez.

Az út az egyik hegyre felvitt, majd le a folyóvölgybe, majd vissza a következő hegy gerincére. Mesés látványokban volt részünk. A térkép szerint a vízesést elhagytuk, de a kiszáradt folyó medrén kívül nem láttunk mást. A sokadik kanyar után egyszer csak egy tó tárult elénk. Közeledve felé, vettük észre, hogy ez egy duzzasztott víztározó. Az út a gát tetején vitt végig, melyen 20 méterenként lassítók voltak telepítve. A gát közepén láttuk meg azt a völgyet, melyet elzártak, hát nem volt semmi. Az út kiszélesedett és egyetlen térképen nem jelölt helyen, a semmin keresztül 2 sávon és aszfalton vitt rá a parti főútra. Agadirtól északra, úgy 60 km-re tértünk vissza a főútra. Ez az út végig a hegyek peremén, az Óceán parton vissz végig. Az egyik kitérőnél lementünk a partra, már amennyire lehetett. Alattunk a hegy falába láttuk a barlanglakásokat, valószínű Zitáék is erre járhattak. Az út mellett egymást érik a homokos partszakaszok, tömeg nélküli plázsok. (Holnap ide megyünk napozni.)

A váratlan programváltoztatás nagy élményt jelentett, inkább erre és a benzinre költjük a pénzt, mert ez biztos megmarad.

Ma némi szomorúságot okozott, hogy a technika rosszabbul tűri a viszontagságokat a rázós utakon, mint mi. Idestova 6 éves kedvenc videokameránknak a lelke belül szétrázódott és ugyan működik, de már az LCD-je nem kapcsolható be. Hiába minden múlandó.

Csak a szokásos falusi élet

És itt berombolunk a hegyek közé

Szép helyeken megyünk át, Mamának nem kell a port nyelnie.

egy helyi lakos – neki van két lába és van fölül

És itt vége szakadt a jónak.

És ez nem a kukacom, hanem az út, amin végig kellett mennünk

Ha lenéztem oldalra…

Egyébként folyamatos útépítés folyik. Haladnak, ha a tempó kissé nyugalmas is, bár 42 fokban érthető „a nagy kapkodás”

Ez már aszfalt a víztározónál

Ez már az óceán,

Meg az ember, ...

... és a technika.