Másnap tényleg elindultunk a dűnéket megcsodálni. Tőlünk teljesen idegen módon, vezetővel és idegen autóval. Az utóbbinak az oka egyszerű, csak két ülés van az autóba. A házigazdáink megszervezetek egy dűne kirándulást, és ahogy egy hülye turistával illik, vizet, elemózsiát (5 embernek 3 napra valót)bepakoltak egy Nissanba, és útnak bocsátottak. Erre a vidékre a dűne, jellemző, a Draa folyó völgye mellett felgyülemlett homokból alakítja ki a szél. A falu M Hamid az út vége, amint átmegy az ember a falu végre, hirtelen csak homok és homok. Nagyon kedves vezetőink igyekeztek az élmény kedvéért a mély homokon át tervezni az utat. Kb 2 óra alatt úgy 40 km tettünk meg, hogy elérjünk egy nomád táborhelyet. Számunkra úgy tűnt, hogy nagyon bolond sivatagai turisták éjszakai pihenő helye volt, de lehet, hogy karaván pihenőhely. Kis elemózsiánk tizedének elfogyasztása után és már készültem a nyílt terepen egy kis toalettre, mikor is Apa hangos szóval és egy utánam küldött arab fiúval egy sárkunyhóba hívott. Toalettnek annyi, majd vigyázok rá, és a homokbuckán keresztül bebotorkáltam a közel 45 fokban egy kis „épületbe”. Itt vezetőink, az ott élő arab fiukkal hűsöltek és pihentek. Szinte nem akartuk hinni, hogy bent egészen emberi hőmérséklet és jó levegő fogadott. Hirtelen megérkezett egy fiú, a falról levette a dobját, társult hozzá az egyik vezetőnk, gyorsan még két fiú és rögtönzött koncertbe volt részünk. Kellemes hangulatban eltöltöttünk egy negyedórát és irány vissza a hotelbe. A délután úszással és a másnapi útvonal tervezésével telt el. A házigazda az útvonaltervezéshez adott GPS pontokat, de kiderült, hogy Kristóf tanácsára használt T4 térkép korrektebb útvonalat tartalmazott. (Ez ma megerősítést nyert.) A M Hamidi-i szállodáról muszáj még egy megjegyzést tenni, nagyon szép, nagyon békés, nagyon kulturált volt, aki erre jár csak ezt tanácsolom, arról nem beszélve, hogy az én válogatós ízlésem mellett is nagyon jó kaját adnak.

Kedd reggel, valószínű az izgalomtól is, korán ébredtünk, és az elmaradhatatlan úszás, reggeli után nekivágtunk az Útnak. Ez egy 130 km-es etap, csak földúton, a szó legszorosabb értelmében, a semmiben. Az úti cél Fuim Zguid, egy kicsit északra, de jelentősen nyugatabbra eső település. Két lehetőség nyílik, vagy visszamegyünk kb 150-t az országúton és egy 3 jegyű számozott úton kb 200 km-nyit a városba. De mivel mi korábban barátnőktől (Zsuzsa) megtanultuk, hogy turista kétszer ugyanazon az úton nem megy, maradt a semmin keresztül vezető út. Az út első egyharmada a Draa folyó mellett, az Algir határtól 10-15 km-re visz. Ez a szakasz a homokdűnék között vezet, melyet normális ember, vezető nélkül nem vállal. Előző napi vezetőink is hallva terveinket, tamáskodtak az ötletünkön, házigazdánk pedig, őszinte aggódással búcsúzott reggel tőlünk. A faluból való kihajtáskor, a szokásos felajánlkozó arab helybélieket elutasítottuk, kik ránk legyintettek azzal a lenézéssel, ezek úgy se jutnak át. Apa nagy élvezettel, időnként a GPS-sel mit sem törődve a homokbuckákat rótta. Nagyon élvezte, de azt is, hogy kisautónknak ez meg sem kottyant. Sajnos számunkra rövid idő után a homokot a kő váltotta fel. Azt leírni nem tudom, milyen érzés közel 80 km-et csak zötyögő köves úton 15 és 35 km közötti sebességgel megtenni. A rázkódásra jellemző, hogy én a laptopot, Apa a középen lévő GPS-t fogta, mert minden elszabadult. Egyébként a GPS tartójából egy darab kitört, a laptop-ból egy csavar kiesett az út végére. A viszontagságok egyébként nem érnek fel ahhoz, amit átéltünk. Az út gyönyörű, a kihívásnak megfeleltünk, és igazán átéltük, hogy vagyunk ketten és az autó. Amit mi megoldunk az jó, amit nem azt nem is lehet. Az út közepén volt egy szinte boldogságot okozó igazi homokos, kemény talajú tómeder, melyen 70 km!!!!-es sebességgel repültünk át. Az egyéb körülményekről annyit, hogy térerő egy szál se, a külső hőmérséklet a 38 fokból 50-be ment át (dokumentáltuk). Az utat, minden hozzáértő 5 és fél 6 órára jósolta, Apának ez 4 és fél óra alatt sikerült. A csoda után, azért jól esett megérkezni és sima talajt érezni a lábunk alatt. A megérkezést követően felleltük a benzinkutat, a tankolásnál Apa megjegyezte, hogy szinte izomláza lett az úttól. Én ezt már átéltem, így teljesen egyetértek Vele.

A teljesítmény után, pihenés gyanánt a hátralévő 130 km-es országutat magamra vállaltam. Megérkeztünk Tata nevezetű járási székhelyre. Itt szállásunk nem volt. A település körbe járása után, találtunk egy közepes, de elfogadható szállodát. (Meleg, de óriási és tiszta a szoba, a méretei miatt a légkondi nehezen adott megkönnyebbülést). De küzdve az izzadással éhséggel és szomjúsággal, első dolgunk volt a Cyber café megkeresése, mivel az előző beszámolót sem tudtuk eddig elküldeni.

Mára már csak pihenés, evés és kocsimosatás marad hátra. Holnap indulás Tafraut-be, ez már a hegyes vidék lesz, számunkra a Szaharának itt a vége (sajnos).

Az egyik vezetőnk a homokban

A homok

Na ettől akartak vezetőink megóvni - sikertelenül

A kis csapat

Meg így

Az én kis éhes, szomjas  feleségem

A zenekar

Készül az élménybeszámoló

És a megérdemelt pihenés

És itt már vége a jónak, jön a kő!!!

Csak az érdekesség kedvéért. A GPS azért kék, mert egy tavon vágunk keresztül.

Látszólag sima út de beszélgetni nem lehetett, mert elharaptuk a nyelvünket

Az előbbi volt az apraja, itt már szigorodtak a feltételek

…tévedtünk

És a többi kő

… sajnos ebből csak néhány km jutott

…  a küzdelem órái

Egy kút a sivatag közepén, amiből még én sem mernék inni

És a megváltó aszfalt