Hát tényleg itt az igazi Marokkó. Az utolsó tangeri este után (csöndes séta, fagyi és szállodai vacsora) reggel szélcsendben és napsütésben elindultunk Al Hoceima-ba. A kiváló műszaki felszereltség és az éles látás (tábla olvasás)segítségével azonnal rátaláltunk az útra, mely a terveink szerit vezetet esti célunkhoz. A Rif hegység elérése előtt az fő úton elindultunk Tetuan felé és terveink szerint a város előtt egy úgymond látvány úton, a tengerparton haladtunk tovább. Az út, a térkép és a leírások szerint azért még számozott, nem igazi off road, de nem is a megszokott útvonal. Tetuan után a marokkói időjárás-felelős ismét megharagudott ránk, mivel beborult és rövid időn belül el kezdett esni az eső. Ez azt jelentette, hogy az igazi célt, mely szerint Afrika partjairól Európát csodáljuk, nem értük el. Mindezek tetejébe, egy keskeny igazi szerpentinen haladtunk, jelentős forgalom mellett, Apa vezetett, megjegyezvén: a dugók az enyémek, a szerpentinek az Övé. Bámészkodás és beszélgetés közben egy bal kanyarból kijövet, enyhe túlzott gázadásnál a padkán az autó a sáros dagonyában megcsúszott, egy piruett után landolt az út menti árokban, majd ismételt gázadásra, az útra került. Jelentős csendben megtettünk néhány 10 métert, majd a forgás alatt hallható jelentős zajok miatt megálltunk, körbejártuk az autót és megállapítottuk, az élethez szerencse kell. A piruettnél szembe nem jött senki és mi a szikla felöli és nem a szakadék felöli árokba csúsztunk.  Rájöttem, jó kicsinek lenni, így a forgás közben a nagy autóból nem láttam ki, nem láttam mi mennyire van közel s távol. Mi sem történt folytattuk utunkat a szemerkélő esőben. Egy rövid idő után Apa átadta a hatalmat és életét rám bízta. Az eredeti tervnek megfelelően, az utolsó kb. 50 km-t a számozott útról letérve, igazi off road-on folytattuk. Az utat némi keresgélés és szóbeli eligazítás után találtuk meg. Az első néhány km után kiderült, hogy ez egy éppen építés alatt álló út, melyet a munkagépek és teherautók számára alakítottak ki. Ez azt jelentette, hogy hegyi szerpentin 180 és 360 fokos visszafordító kanyarokkal, hol iszonyú emelkedőkkel, hol lejtőkkel szakadó esőben és ködben. A pontos időjárási jellemző, hogy a magas hegyekre ráúszott a felhő és mi abban közlekedtünk. Volt olyan szakasz, ahol szó szerint 10 métert lehetett látni de nem baj, mert nem láttam hol a szakadék, így nem féltem olyan nagyon. A viszontagságok mellett, egyébként megdöbbenéssel láttuk, hogy ez az ország hihetetlenül fejlődik, olyan építkezések folynak,hogy Ők előbb érik el az EU szintjét, mint mi valaha. A lényeg, hogy az ellentmondásos útkereszteződéseknél mindig találtunk építő munkásokat, akik segítettek eligazodni. Ez nagyon lényeges volt, mivel egy olyan úton jártunk, ami semmilyen térképen nem szerepel. A GPS track-je másnak már majd segít, de az utat mi tapostuk ki. Az eredeti tervezett 270 km-es út végül 315 km lett, 20-25 km átlag sebességgel, ezért Al Hoceimába este 6 óra után érkeztünk meg. A szállodát azonnal megtaláltuk, zuhanyozás és séta a városba. Sajnos a meglelt Cyber cafe este olyan zsúfolt volt, hogy a beszámolót nem tudtuk elküldeni. A szálloda erkélyéről a homokos tengeröblöt láttuk, de fürdés fel sem merült az idő miatt. A vacsora közben én felmondtam a szolgálatot, úgy tűnik a nap élményei megártottak.

Az élménybeszámoló alátámasztására csatoljuk a tényleges track-t, ezt Kristóf tudja értékelni.