Tizenharmadik nap

A szállodai reggeli előtt becsomagolás közben megszólít minket egy konszolidált úr, kérdezi magyarok vagyunk-e? Nem tagadjuk, majd elmeséli 2 évet élt Magyarországon. Ő a korábbi magyarországi líbiai nagykövet testvére.  Kellemes szóváltás után elköszönünk,  egymásra nézünk, lehet, hogy egyszer Líbia is összejön?
Tartva a megállapodást 9 órakor elindulunk kis csapatunk felé, de ők már úton vannak. Vesztükre az útjuk a mi szállodánk előtt vezetett, belénk botlottak, így csatlakozhattunk. Na ennyit a túra vezetésről, amiért fizettünk is. Úgy döntttem véglegesen akkor, hogy hazafelé a hajón a saját infarktus prevencióm miatt elmondom a véleményemet.
Az indulást követően kb. 5 km-re ismét egy ksarhoz jutottunk. Mi ebből már tegnap láttunk néhányat. Itt úgy döntöttünk, hogy mi négyen a csapattól elköszönünk és találkozunk 27-én a kikötőben. Megtettük. Jó döntés volt.
Pók a környező összes vidékre kitalált pistet.  A következő állomás hely Matmata (Star Wars helyszin) úgy 80 km. Ezt sikerült 180 km-rel teljesíteni. Szebbnél szebb utakon jártunk én vezettem, apa meg közben nézte a navigációt. Mindig közvetitette most közelitjük, most távolodunk az úticéltól. A lényeg úgy 3 óra alatt a céltól már csak 72 km-re voltunk. Zitát a rádión állandóan szórakoztatta, hogy tudja-e az irányt, nem ellenkezően kellett volna fordulni? Rengeteget röhögtünk és közben gyönyörű vidékeken a semmiben tök egyedül kódorogtunk. Én ezt imádom, ettől kapcsolok ki teljesen.

Utunk közben egy kis homok is volt, nekünk ez csak játék, de elöttünk egy Renault Clioval elásta a homokba magát egy pár. Mint kiderült már 3 negyedórája probáltak kiszabadulni a homok fogságából sikertelenül. Nekik Allah minket küldött. A két fiú megszemlélte az autót és úgy döntöttek hátra felé kell lehúzni a Cliot a homokról. Mi álltunk hátul, így a Mitsura kötötték rá. Én voltam a hatalom bírtokában, rám hárult a feladat. Megoldottam, sőt megdicsértek a fiúk, az elakadt pár meg borzasztó hálás volt.
Folytattuk kóborlásainkat, én messziről kiszúrtam egy hegy oldalában egy igazi szerpentines földútat, mondtam Apának, ide Pók biztos felmegy. Nyertem. Hihetetlenül szép és izgalmas volt. Ráadásul a végén komoly elismerést kaptam. A legjobb az volt a látványon kívül, hogy Apa is elégedett volt a teljesítményemmel. Nekem változatlanul ez a fontos.

Sok fotó és rádiózgatás közben lassan közeledtünk az esti célunk felé, mikor is a rádió recsegésére lettünk figyelmesek és néhány száz méter múlva a csapatunkkal találkoztunk. Üdvözölgetés után ki-ki folytatta megkezdett útját.
5 órára megérkeztünk a szállodába, hát egy közepes hely, minden rendben csak melegvíz nem volt. Sportosan lezuhanyoztunk és irány enni. Matmatában éppen valamilyen helyi fesztivál volt. Nagy tömeg zene dob, miegymás. Kilépve a szállodából elhagyott társaink éppen jöttek befele. Szemlézték a szállodát.
Egy házias vendéglőben jót ettünk, mármint olyan tunéziait, bár én mergezt kaptam és az jó volt.
Vacsora közben Apa telefonja megszólalt, ahogy szokta nem igen kapkodott után, de sikerült felvennie. A több napja külön utazó quados csapat egyik Norbija talált meg minket. Kiderült elromlott 2 quad és nem tudják a depo helyét. Persze mi tudtuk, sms-ben elküldtük. Egy rövid ideig filozofálgattunk arról, hogy miért is van, ha valakinek baja van csak a mi telefonjainkat tudják (mi+Pókék). Lehet, hogy a túra kiírásban szereplő assistance szolgálat alatt minket értenek, vagy azért mert a mi telefonjainkon kívül másé nem üzemel. Pedig már a főnöknek hosszabbítot is adtunk, hogy az inverterével mindenét feltöltse.
Nagy szomorúságunkra, itt sötétedés után nincs semmi, a buliról lemaradtunk.
Visszamentünk a szállodánkba de a telefon hírt nem tudtuk átadni, kiderült valószínű a csapat másik felének nem volt elég jó a hidegvizes szálloda. Sebaj, holnap négyesben tovább hódítjuk Tunéziát.
Jók leszünk, mert vissza akarunk jönni.