Hát ez már csak egy negyednyi beszámoló.

A meknesi esti szuk sétát követően a szállodában a délután megrendelt pastillankat és némi alkoholt elfogyasztva nyugovóra tértünk. Ennek az esti menünek a megemlítése azért fontos, mert szerintünk a marokkói konyha legremekebb étke. (Ezt Zitáék értékelik, de ígérem mindenkinek csinálok otthon.)

Másnap reggelre kiderült, hogy egy vírus elütött, és nem igazán voltam turista állapotban, ez a programunkat keresztülhúzta. Ennek ellenére délelött összeszedve magamat elmentünk Volubilisbe. Erről annyit kell tudni, hogy egy római kori, hihetetlenül jó állapotban megmaradt város romjai. A világörökség része. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy Apát az egy hónap alatt kövek nézésére rá bírtam venni. Bejáráskor is megállapítottuk, jókora egy város volt. Néhány mozaik (úgy néhány ezeréves) hihetetlenül szép állapotban megmaradt. A séta közben azonban azt kénytelenek voltunk konstatálni, ha ezt így őrzik és óvják tovább, már nem biztos, hogy néhány tíz évig megmarad. A turista fejésen kívül egyéb gondoskodást nem láttunk, de maga a dolog nagyon érdekes.

A szállodába visszaérve, én csak az ágyat nyomtam, így az újabb esti városlátogatás elmaradt, Apa némi whisky kíséretében szomorkodott az uszodába egyedül.

Reggel szomorúan, de egészségesen elindultunk Tangerbe, az afrikai kaland tényleg utolsó állomására. Itt még eltöltünk egy napot, és csütörtök reggel áthajózunk Európába. S innen már csak a hazaút, és dolgos hétköznapok jönnek, hogy újra valamikor visszatérhessünk Afrikába.