Hát mindenki örömére, a mai beszámoló: ez nem a mi napunk. Még Velünk is előfordul, hogy zökkenők jelentkeznek. A teljességhez hozzátartozik, ami eddig kimaradt, tudniillik az afrikai 5 napon Bou Arfába, éjszaka a légkondit Apára engedtem, aki ekkor megfázott, azóta köhög és taknyos. Természetesen itt is igaz, hogy minden rossznak én vagyok az okozója. Mindezek tetejébe, szépen lassan a taknyosságot rám kente, de azért én is magamtól is képes voltam saját örömömre kárt szenvedni. A luxus, európai, agadiri szálloda utolsó éjszakáján az ágyamba beszállásolta magát valószínű egy pók és reggelre, mint egy bárányhimlős ébredtem, tele viszkető csípésekkel. Hát ilyen közérzettel érkeztünk a tegnapi fogadóba, ahol a tisztaságon és a jó kaján kívül, egy hűtés nélküli (34-36 fok) és irdatlan számú légy asszisztálásával próbáltuk az éjszakát eltölteni. Hát ez nekem főleg ébren sikerült. Reggel, talán éppen ezért, korán indultunk Quarzazate-be. A kinézett és megtervezett út, nagyon szép volt, de ismételten az off-road elmaradt, mert a „rohadtak” már megint utat építettek. Agdz-on keresztül vezető út olyan új volt, hogy még a folyó átereszeken egy szem kő sem verődött fel, valószínű tavasszal fejezhették be. Délelőtti pihenő közben a szokásos hazai telefonnál, kiderült, hogy az irodába sem gömbölyű minden. A tea után Apa átvette a vezetést, és az egyik legszebb úton, a Draa folyó alsó völgyén keresztül érkeztünk Quarzazate-be. Az Atlasz hihetetlen szépsége 1800 méteren ismételten elvarázsolt minket. Itt jártunk már 2 éve is, és legnagyobb megdöbbenésünkre a leszakadt utat ismét megtaláltuk. A város iszonyú nagy, itt is mindenhol eszetlen építkezés folyik, úgy amúgy nem egy jellegzetes város. A város mellett terül el egy duzzasztással kialakított tórendszer, amit szerettünk volna felfedezni (erről is emlékeink voltak). Úgy döntöttünk, hogy a szálloda elfoglalás után elindulunk tavazni. A szálloda megtalálása, most először Marokkóban nehezen sikerült, kétszer is meg kellett kérdeznünk, merre is van. Kb 20 perc múlva megtaláltuk a Club Hanane-t, ami szintén agyon szép, uszodával, és tökéletes komforttal megáldott szálláshely. De mint már egyszer jártunk így, itt is hülyén nézték a foglalást és a fizetésről meg nem is értették mit beszélünk. Már rutinosan Apa mondta, oldják meg, de mi becuccolunk, mert dolgunk van. Vissza az autóba (még mindig nagyon jó), gyors tankolás és irány a tó. Már jövet, kifigyeltük a leágazást, ami a gáthoz vissz el. A leágazást követően már gyanús volt, hogy van egy behajtani tilos tábla, de mit nekünk, azért le csak nem lőnek, elindultunk. Sajnos 5 km múlva már sorompó is volt, meg őr is, aki visszafordított. De mi nem hátrálunk, vissza az úton át a város másik végére és másik úton neki a tónak. A végeredmény: a tó meglett, pontosan a medre, de víz az nem. Hát ennyit a tó élményéről. Némi csalódás után visszamentünk a szállodába, ugyan ismét beborult és néhány csepp eső is esett, de 36 fok volt, így a bár után irány a medence. A békés pihenést a recepció zavarta meg, aki közölte, hogy megtalálta a foglalást és a fizetést, de szeptember 1.-re és ugye ma 4. van. Hát némi internet és telefon után, kiderült, hogy ezt mi rontottuk el, de sebaj a foglaló iroda 5 USD-ért elrendezte és most már béke van. Így most némi csendes szipogással (a takonykór), mert Apa alszik, volt kedvem a „nem a mi napunk” beszámolót megírni.

Holnaptól jön a jó, amit úgy hívnak Marakesh, és már az is biztos, hogy ott szállásgond sem lesz. Csak a megrendelt meleg vacsora, és a kedves fogadtatás, mert már Sybillel telefonon megbeszéltük.

Vihar a hegyek között

Nincs is jobb, mint esőben várni a kocsimosásra

A kedvenc hegyeink

És Mama által legyűrt hegyi utak

Olyan, mint egy hatalmas kupac megkövesedett szar.

Ez is egy út

A folyómeder…

A térképen off-rodnak jelzett út

Völgyek,

És hegyek

És megint elölről

A leszakadt út

A másik oldalról

És a qrva tó

Még út is volt a közepén, olyan száraz