Hát hihetelen, nem is vettük észre, hogy már  ennyi idő eltelt. Mindketten úgy érezzük, még csak most indultunk otthonról.

A vasárnapi pihi után, nekivágtunk a keményebb szakasznak.

.

A vasárnap délután azzal telt, hogy tervezgettük a következő napot. Az úticél az óceán part legdélibb részét elérni. Ez Tan-Tan városa, bár szállásunk a város előtt 20 km-re valahol a semmiben lesz. A távolság ami erre napra maradt az, csak 270 km, de a óceán parton van egy Plage Blanche- nak nevezett homokpart, kb. az út második felénél. Ennek az a nevezetssége, hogy ezen a szakaszon sziklás, néhány száz méter magasan, és közvetlenül a víz mellett sem gyalog, sem semmilyen járművel nem lehet közlekedni. Ez az egyetlen kb. 40 km hosszú, de nagyon keskeny homokpad, ami csak apálykor járható. A másik jellemzője, hogy a homokpadra az egyik végén van lejárás, közeben semmi, csak a másik végén lehet felmenni. Ha elvéti az ember az apályt, csak sziklamászó vagy úszni tudó autóval lehet átvészelni. De a kérdés az volt, mikor van apály?  Minent elkövettünk, hogy megtudjuk, még utazás irodát is kerestünk megalázó módon. Siker nem koronázta ténykedésünket, így Lánghoz fordultunk sms-ben, mert Ő midig mindent megtud. Most is. Kaptunk egy percre pontos választ. Ekkor családi vitára került a sor, hogy a megkapott időpont a minimum vízállást, vagy az esemény kezdetének időpontját takarja. Döntésre nem jutottunk, így elindultunk a bizonytalanságba. Az út gyönyörű, de nagyon meleg volt, elérte az 50 fokot a hőmérséklet. A Plage lehajtásra Guelmim város környékén volt lehetőség. Útközben azon lamentáltunk hogy szálláshelyünkön, valószínű a kaland feltételeiről több információt kaphatunk. Apa vasárnap vagy napszúrást, vagy gyomorrontást kapott, így általános állapotja kicsit siralmas volt, én vezettem, a döntés az lett, menjunk a Ksar Tafnidilt-be.

A főútról már táblák vezettek minket, kb 6 km-es off-road-n értük el a Ksar-t.

.
.

.

.

.

Hát ez egy igazi várkastély. Enyhén szólva izzadtan , szomjasan, de boldogan jelentkeztünk be, hát itt is tudták, hogy jövünk, ezek az arabok már csak ilyenek.
Valóban itt mindent tudtak a Plage Blanche-ról. Táblázat és térkép a falon, hogy lehet odajutni, mikor van apály-dagály, s ami a lényeg megjárták többször. Itt tudtuk meg, hogy az oda vezet út kb. 3 óra, a parton 5-7 óra között lehet végig menni és vissza ismét 3 óra az út. Rájöttünk, hogy ez most nem tudjuk kivitelezni. Vissza kell jönni Marokkóba.  Jövünk...

Gyors kávé és több liter víz elfogyasztása után, házigazdáink tanácsára egy gyönyörű off-road-n a Draa folyón keresztül elmentünk az óceán partra. Ez az oda vissza út kb. 60 km volt. Elindultunk fél 3-kor és 7-re értünk vissza. Most én navigáltam, de most nem tévedtünk el, sőt oda és  vissza sikerült más és más úton mennünk.

.

Apa kiélvezte kis autójának minden előnyét, a sziklamászástól a homokdünéig mindent. Az autó nagyon jó.

Hihetetlen látványokban volt részünk. Az óceán part olyan más volt, a magas szikla parttól tériszonyom lett, Apa az autót a part szélére akarta kormányozni, de én hirtelen olyan rettegést kaptam, hogy vinnyogva kértem, hadd szálljak ki, aztán Ő addig és úgy megy ahogy akar. Lábon már ki mertem menni és fotóztam.

.

A  rázós út nem múlt el nyom nélkül. Ködlámpa-szerelés.

.

Egy kis meteorológia vagy mikroklíma  információ, induláskor 50 fok volt, mire a partra értünk 24 fok lett. Mindez 30 m. és másfélóra alatt.

Visszafelé az út jelentős meredélyeken közte sok-sok felfújt homokpadon vezetett.

(A Béla tevéi...)

A lépcsőjárást jól tűrte az autónk, de a homok egy kicsit kifogott rajta. Egy buckába (más út nem volt) sikeresen elástuk magunkat. Megismertük a több éve magunkkal hurcolázott lapát előnyeit. Ezt nem örökítette meg, mert én is ástam. Kaptam is érte rendesen.

Visszaérve a Ksar-ba elfogyasztottuk a marokkói tajin-kat, ami nagyon finom volt.
Holnap tovább itt délen, de már kelet felé fordulunk. Folytatódik – most  már tényleg – a sivatagi  kaland.