Hát a dolog úgy áll, hogy rengeteg élményünk lett 1 nap alatt a hegyekben, de elértük az Atlanti Óceán partját. Ez elvarázsolt minket.
Leírhatatlanul szép és békés helyen, a semmi közepén találtunk szállást.
Türelmét kérjük az értünk aggódóknak, mert most pihenünk.
A 8 és 9.-ik nap igazi beszámolóját csak holnap küldjük.
A Ksar-ban nincs internet, csak 20 km-nyi homok úton keresztül jutunk a civilizációhoz (de jó), ezért ez csak egy életjel.

Csak a dolog alátámasztására néhány fotó.

.

.

Még egyszer a 8. nap Tameslaouth-Massa

Reggeli úszás, evés és fizetés után indultunk el következő állomásunkra.

Este hosszas töprengés és számolás után meghoztuk a megalázó döntést, hogy 10 km-t ugyanazon az úton tesszük meg, mint amelyiken este megérkeztünk (Sándor Zsuzsától ezer bocsánatot kérnek a neveletlen turisták). Ugyan pontosan tudtuk, hogy a távolság nem jelentős, de azt is, hogy az Atlasz déli vonulatának keleti oldaláról át kell kelnünk a nyugatira, hogy elérjük ismét az óceánt. Meglévő tapasztalatunk azt súgta, hiába kb. 200 km a napi feladat, biztosan nem tudjuk 6-8 órán belül megtenni. Ezek miatt nem vágtunk bele egy olyan bizonytalan off road útba, ami jelentős eltévedés lehetőségét hordozhatta.

Ismét én voltam a soros a volán mögött. Na megkaptam a hegy szeretetének minden áldását. 125 km  hegyi szerpentin, keskeny egy autó fér el rajta, de azt nem tudták az itt lakók, hogy mi errefelé járunk, ezért álladóan szembejöttek. Ilyenkor lassítás, és valahogy az út szélére lehúzodás maradt, vagy a csattanás. Utóbbiból már volt, így ezt nem választottam. Az út több mint a felében mi voltunk a szakadék oldalán, pontosan Apa a jobb oldalon. Nagyon jól tűrte a mellette tátongó 300-500 méter mélységet, egyszer sem szólt, hogy menjek beljebb, csak fotózott s pontosan navigált.

. Itt még volt korlát...

Korlát már nincs, de duzzasztott folyó van odalent---

.

.Az autó, ami (aki) tökéletesen teszi a dolgát.

.

Porból lettünk … Szóval ezek vályogházak.  Egy kisvárosra valók.

Ugyan „sárlakók” között, de ilyen utak vannak a hegyekben. Pillanatnyilag nem jött senki...

.

Mi „régi marokkóiak” többször jártunk az Atlasz különböző részein, de erre még sosem.
Mindig a hegy keleti oldalát jártuk, most voltunk a nyugati oldalán először. Hát ez teljesen más. Ennyire délen és magasan is még van növényzet, nem csupaszak a dombok, a színe mély vörös és gyönyörű. A jó navigátornak és a felszerelésnek köszönhettem, hogy mindig pontos magyarázatot kaptam arra, hogy már megint, miért dugul el a fülem. Az út felvitt a hegyre, majd vissza folyó mederbe, aztán megint az egekbe. Ez így ment 6 órán keresztül. Az átlagsebességem picit megközelitett a 40 km-t. Volt olyan szakasz ahol 5 km alatt 1000 méter szint különbséget éltünk meg. A legmagasabb pont 2116 méter volt és csodák csodája 32 fok.

Már tiszta autóval, de izzadtan és már fáradtan kerestük a szálláshelyünket. Ez az idei kaland arról is szól, hogy olyan helyeken foglaltuk a szállásokat, amelyek nem központi helyen vannak és a hagyományos szállodákhoz közük sincs. A tapasztalatunk az, hogy megérte, mert a szolgáltatásoknak sincs közük a szállodákhoz, ezeken a helyeken hihetetlen kedvességgel, tapintattal szó szerint kinyalják a fenekünket. Este megágyaznak, naponta takarítanak, mindent ágyneműt, törölközöt, stb cserélnek. Na nem az előző vendég után, hanem minden nap.
Elhagyva Agadirt kb 40 km-re kellett azt a földutat megtalálnunk ami a szállásunkra vezetett. Ugyan előző nap megfogadtuk, hogy hagyatkozunk a különböző útbaigazító táblákra, de azért önfejűen, most is tettünk egy kísérletet a GPS-ben bízva. Természetesen a térkép ismét erdőbe vitt, de most már 500 méter után megálltunk, meghoztuk a családi döntést, megfordultam és rátértünk a helyes útra. Nem éreztük ugyan, de feltünt, hogy amint az óceán part felé megyünk, azért a 43 fok mérséklődött. De az igazi döbbenetet az okozta, hogy a parttól 10 km-re lévő városban még 37 fok volt, Ksar-ba (régi , vagy régies, erőd) ahova megérkeztünk 24 fok lett. Vicces dolgok ezek, zsebkendőnyi területen a víz a hegy furcsa dolgokat produkál.

A főúttól 10 km-re - 7 km homokos földút – eltévedés nélkül találtuk meg a Ksar Massa-nak nevezett szállást.

.

Ezek a táblák nélkül (GPS ide-oda) soha nem találunk oda. - még a Mama sem -

Na végre...

Leírhatatlanul szép. Mire bejelentkeztünk, elfoglaltuk a szobánkat, csobbantunk a medencében, a nap már bujt el a vízben a látóhatáron. Ilyen giccses naplementében itta Apa a minden este kijáró sörét.

.

És a nap már csak holnap fog sütni....

Rájöttünk, hogy reggel a szoba ablakából az Atlanti Óceánt fogjuk látni, mi több a szoba elötti teraszon a reggeli kávé alá az óceán fog muzsikát húzni.
Egy biztos, kb. a szoba 150 méterre és 30 méterrel feljebb van a parttól, de víz hullámzása olyan hangos, hogy a csukott ablak mellett is jól zeng.

Az esti 3 fogásos vacsora és a nap élménye után úgy döntöttünk, nem dolgozunk, szabadságon vagyunk, nem írunk beszámolót, majd holnap. Ez ismét egy olyan hely lett, mint 3 évvel ezelőtt Mhamid, belszerettünk és egy napig pihizünk.