Marokkó 2009 : 4. nap

2009.07.14 kedd

Hát ez a negyedik nap.
Mama volt a parancsnok.


Nagyon szép helyeken jöttünk, természetesen az esőt megint kifogtuk.

.

5 évvel ezelőtti élményeink nyomába eredtünk. Ugyanis 5 éve hallgatom, hogy „Az a steak Salobrenaban...” Hát most eljöttünk, hogy megegye. Csodák csodájára beugrott a régi szálloda címe és hála a GPS-nek csont nélkül odataláltunk, mi több, még a steakhouse-t is megtaláltuk.
Ez után következett a szálloda felderítése. Zsinóron jöttünk – pontosabban GPS-en. Gyönyörű környezetben kielégítő hotel. Lényeg a medence és az, hogy végre megihattam a sörömet.

Ez a látvány aszoba teraszról. És mivel a szoba keletre néz, egy kis „giccs” lesz reggel, amit napfelkeltének hívnak majd.

Egy rövid alvás és következhet a régen áhított steak.

A hely változatlan, a figyelmesség és kiszolgálás színvonala 5 éve változatlan, valószínű ezért nem ment tönkre.

Rendeltünk egy kis marhahúst, kihozták és Lángra való tekintettel azonnal megörökitettem. Ha már nem ehetett belőle, legalább ne csak hallja lássa is.

.


Na s lényeg, egy kis alvást követően, holnap tényleg irány Afrika, szerda este már egy másik földrészen alszunk.

Előző oldal VISSZA Következő oldal

Sanyimanó 2009.07.14 - 22:33
Mondtam, hogy ügyeljetek a helyesírásra. Most Dánia helyett Déniát írtatok. Nincs hideg? Marokkó persze most már messze van.

Apéterfi 2009.07.14 - 17:29
A tájat nézegetve, én már elgondolkodnék, hogy minek is kell nekem Marokkóba bumliznom?

erdosb 2009.07.14 - 16:06
Sikerült! Betetted. Én meg kivettem és feltettem.

Kriszti 2009.07.14 - 15:51
Írtunk e-mailt Nektek.

Sip kacsalád 2009.07.14 - 11:26
Jó lett volna Viki tányérjába is belenézni. Vagy Ő nem vacsorázott? Egy kis unalmas, Barcelonai rántotthús inkább alkalmas emberi fogyasztásra.

Sanyimanó a strapatörpe 2009.07.14 - 09:23
Most már kezdem érteni, miért is nem szeretitek ti Barcelonát. Csak a baj van vele. Egyszer - ha jók lesztek és européerként fogtok majd viselkedni - egy nyugodt szép tavaszi hétvégén megmutatjuk nektek az igazi Barcelonát. Ja, és a tiféle szárazföldi patkányoknak nem kéne ennyire forszírozni ezt a hajókázást :-)) Inkább ússzatok.

Döme 2009.07.14 - 08:20
Üdv mindenkinek! Ha megkésve is JÓ UTAT. Ha Marokkóban lesztek a kecskékkel is vigyázzatok! Puszilunk Sára és Blanka üzeni, hogy vigyázzatok mert ott bizony nagyon meleg van és egyébként is Afrikába repülővel kell menni nam autóval?! Vajkocska csak bőszen integetett. Szóval jó pihit és most én is olvasom a beszámolókat!

Ildi 2009.07.14 - 06:58
Itthon még mindig minden rendben van.
A kutyusok már Kínában vannak akkora gödröt ástak. A telefonomat otthon felejtettem és nincs kocsink hazamenni érte. A Kriszti telefonján tudsz hívni
30-396-3117

OM 2009.07.14 - 05:54
vagy netán Gizike férevezetett benneteket. haha

OM 2009.07.14 - 05:53
"Szóval megjöttünk a tengerpartra Valencia alá." Ez csak képzavar ugyi azért Barcelonában vagytok:

OM 2009.07.14 - 05:49
No igen reggeli kávé+kalandhirek minden a helyére került. A tengeri szörnyeket nem de Barcelonát boldogan bevállalnám. Hogy is juthatott eszetekben, hogy éjszaka nem találsz kajáldát, ez csak délután 4-kor fordulaht elő arrafelé.A Genova-Barcelona utat oda vissza is megtehettétek volna annyi idő alatt mig elvitt a hajó, de igazatok van ezt is ki kell probálni.Hogyan tovább? Mikor indul a küzdelem a következő behajozásért?